Cookie Consent by Privacy Policies website
Kezdőlap
Cikkek, írások
Boszorkánymúzeum
Szerző: Herbáció
A boszorkány a néphit szerint olyan, általában nő, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték. A modern korban a boszorkány fogalom gyakran pozitív értelemben használatos, és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi – de negatív értelemben
is előfordul, gonosz módon viselkedő, vagy intrikus nők szidalmazására.
Van Budapesten egy Boszorkánymúzeum, ahol sok mindent megtudhatunk e témában. A múzeum létrehozója Iván Anita elmondta, hogy a boszorkányság eredete az őskori mágiákig nyúlik vissza. A típusos boszorkányság pedig a sámánisztikus kultúrától ered. Vannak csoportos boszorkányok, és egyéni boszorkányok is. A sámánizmusban a sámán az egyéni vonal, ő volt a törzsfőnök mellett a törzs spirituális vezetője, ő volt a gyógyító, tanácsadó, a szellemekkel ő kommunikált. Nálunk ezt táltos hitnek hívják. A füves, javas, vajákos, kenő, látó, néző emberek pedig e nagy spirituális és gyógyító tevékenységnek egy-egy részfeladatát ismerték és művelték. Ezek mind a táltos tudásának részei, de a letelepedés után szétszóródott a népesség, ezért akkor a táltos már nem tudott minden feladatot egy személyben ellátni, így alakultak ki e részfeladatait átvállaló régi „szakmák”.
Munkamegosztás
A nyomó, rakó és a kenő emberek masszázzsal foglalkoztak, előbbi kettő inkább a csontkovács, a kenő pedig az olajjal masszírozó masszőr volt. Néző és látó - szintén rokon szakterületek, ők érintés nélkül láttak problémákat, spiritiszták voltak, szellemekkel társalogtak.
A javas, vagy vajákos a gyógyítók tájegységi megnevezései gyógynövények ismerete mellett jövendőt mondtak, rontáslevétellel is foglalkoztak. A füves kifejezetten a szárított gyógynövényekből készült teák gyűjtője és szakértője volt. A bába a fogantatásától a megkeresztelésig az anya mellet tevékenykedett, tehát nem csak a szülésnél volt jelen. A 20. század elejéig hazánkban a bába szakma anyáról- lányára szállt, 1906-tól tanítják csak ezt a szakmát iskolában. A táltosok is sokáig megmaradtak, ők az összes tudás birtokában voltak, és művelték azt.
Van ami nem változik…
„Régen is ugyanezek voltak a problémáik az embereknek mint most: általában a stressz okozta és okozza a legtöbb megbetegedést, melyek aztán testi tüneteket produkálnak. A különbség csak annyi, hogy a világ felgyorsult, régen lassabban, ma gyorsabban stresszelnek az emberek”-véli Iván Anita, aki megemlítette a boszorkányság árnyoldalait is.
A középkorban azért kezdődtek a boszorkányüldözések, mert az egyháznak sokszor bűnbakokra volt szüksége. A boszorkányüldözések alatt bárkire ráfoghatta az egyház hogy boszorkány, és a bábák, látók, javasok, vajákosok, füvesek ilyen szempontból veszélyeztetett szakmák lettek. Az egyik első boszorkányperben például azzal vádoltak meg nőket, hogy eladták az esőt a törököknek.
A növényeket nem csak fizikai, és pszichikai tulajdonságuk, hanem mágikus hatásuk miatt is használják. A múzeum alapítója példákat is hozott erre: Németországban a bodzát a ház végéhez ültették, mert úgy tartották, hogy az a házi istenek lakhelye. Kövirózsát tettek a tetőre, hogy ne csapjon a villám a házba. A csipkerózsát tolvajhárítónak tartják, a boszorkányláb is ebből készül: 7-9 darab rózsavesszőt összekötöttek, és kihelyeztek a ház több pontjára, szintén tolvajok ellen. A kamillát pénzhozóként tartják számon, a babér szerencsét hoz, a fokhagyma vámpírok ellen véd, a rozmaring a szerelem növénye, a bazsalikom egyik fajtáját a Tulsi-t Indiában az oltárra helyezik és úgy tartják, hogy napi egy levél fogyasztásával hosszú élet érhető el.
A boszorkány kultuszban sokféle gyantát használtak: a fenyőt, szantált, kopát, benzoét. A fenyő gyantája használható krémekbe, áttetsző szappanokba, ennek jó a bőrhidratáló képessége. Mágiákhoz tisztítóként és pénzhozóként is használják a növényi gyantákat, ekkor szénen égetik el azokat. Ezek természetes füstölők nem olyanok, mint az ismertebb pálcásak, hanem itt egy izzó szénkorongra helyezzük rá a gyantát.
A régi emberek jobban ismerték a gyógynövényeket, hiszen elsősorban otthon gyógyították magukat, és ha nagy baj volt, akkor mentek orvoshoz. A mai kor embere is érdeklődik a gyógynövények iránt, de Iván Anita tapasztalatai alapján, ha kéri, hogy soroljanak fel gyógynövényeket a látogatók, akkor mindenki körülbelül ugyanazt a tízet sorolja fel, mert azokat ismeri, holott ennél jóval nagyobb a tárház. De a ritkább és esetleg sokkal jobb hatású fajokat nem ismerik. Egyes gyógynövényeket felfuttattak a reklámokkal, így ezek vannak benne a köztudatban. Az emberek járnak gyógynövényboltba, de pontosan nem tudják az elkészítést, nem vetik össze a keveréket a vérképükkel. „Épp ezért, ha valaki ide jön egy problémával a laboreredménye az első amit megnézek”-mondja Iván Anita.
„A boszorkányság iránti érdeklődés nálam családi örökség: a dédapám táltos volt, a nagyanyám halottlátó, nagyapám a növényekhez értett nagyon jól, édesanyám a kártyavetéshez. Én pedig tovább viszem ezt a tudást és igyekszem folyamatosan új ismereteket szerezni hozzá. Én nem diagnosztizálok, ha valaki ide jön egy problémával, elhozza a labor-, és a többi leletét, emellett arcdiagnosztikával megnézem mely szerveknek csökkent a működése, tehát sok minden megfigyelhető már ránézésre is az emberekről.
A fizikális tünet is kezelhető a növényekkel, de a lelki problémák is javíthatók növényekkel. Szinte minden betegség alapja a félelem, ki, mikor, épp mitől fél. Mert valamitől szinte mindig félünk. Ez hosszú távon testi tüneteket fog okozni. Kínai orvoslás terén az akupunktúra mellett a moxa technikákat is alkalmazom, ez hasonló az akupunktúrához, csak itt ezeket a pontokat nem tűvel szúrjuk, hanem moxa rúddal melegítjük, ami egyébként szintén egy gyógynövényből a fekete ürömből készül, ami immunerősítő is. E pontok melegítéses kezelésével a stressz jól oldható. A moxa rudaknak van füstölő, nem füstölő és feltapasztható változata is, de használok köpölyterápiát is.
„A családom kapcsán kezdtek el érdekelni a misztikus dolgok, és régóta gyűjtöttem már az ezzel kapcsolatos tárgyakat. Az emberek olyanokat gondolnak a boszorkányságról, ami valótlan és távolállónak tűnik. Pedig a magyar népi kultúrának ez számottevő része. Minden hagyományunkban ott a mágia, és az is lényeges, hogy az emberek régen magukat gyógyították. A boszorkány mint elnevezés is magyar, minden mesénkben szerepelnek…Sok néprajzkutató foglalkozott a babonavilággal is”-meséli Anita, aki a múzeumot 2010-ben nyitotta. Mint kiemeli, óriási szerencséje volt, mert a nyitása a múzeumnak egybeesett a parlamenti választásokkal és akkor volt utoljára kampánycsend. A kampánycsend napjain nem lehetett szó a Tv-ben politikáról, így kulturális témákat adott a média, hogy ezzel töltsék ki a kötelezően politikamentes időt. Ekkor a múzeum híre mindenhova bekerült: újságokba, tv-be… Ez jó indulás volt…
Túl sok eszköz azért nincs a boszorkányságban, mert a növények az eszközök. A görögök városszerte járványokkor gyógynövény kötegeket égettek és a füsttel fertőtlenítettek… De azért van pár érdekes dolog itt. Hasgörcsöt gatyamadzaggal oldottak. A boszorkányüveg rontáshárítóként szolgál. Benne emberi vizelet, haj, szögek, köröm vannak - és a küszöb alá ásták el.
Az itt látható tárgyak közül érdemes kiemelni a gyógyító/rontó bábút, amire rávetítették a bajt, és hozzádörzsölték a beteg részhez, majd ezeket eldobták a keresztúton, és aki felvette arra átszállt a baj. Ezeknél a babona jellegű gyógyításoknál a gyógyulásba vetett hit mindig központi kérdés volt. A gyógynövényekben nem kell hinni azok anélkül is hatnak, de ezek a ráolvasások csak úgy hatottak, ha a beteg nagyon hitt ebben. Az alkímiáról is van egy rész a múzeumban, ami hidat képezett a mágia és a tudomány között, hiszen a bölcsek köve keresése, az aranycsinálás, örök élet titkának megfejtése részben misztikus, részben tudományos módszerekkel, például boncolással, kísérletezésekkel történt.
Érdemes ellátogatni ebbe a rendhagyó múzeumba akkor is, ha valaki a boszorkányságról többet szeretne megtudni, de akkor is, ha a mindennapjaiban használható praktikus tudást szeretne szerezni egy-vagy több tanfolyamon, melyből itt sokféle témában válogathat: sajtkészítés, pop-cake/sütinyalóka, gyógynövények, szappankészítés, krém-kozmetikum készítés, gyógykenőcs készítés, nyári táborok, gyertyaöntés, mandalafestés…
És végezetül Iván Anita a Herbáció Olvasóinak küldött két boszorkányos receptet...
Gyógynövény tinktúra minden bajra, ahogyan nagyanyám készítette
Végy egy befőttes üveget és egyenlő arányban töltsd meg ¾ részig kamillával, cickafarkkal, körömvirággal. Ha ezzel megvagy, töltsd fel, majdnem tele, pálinkával, vagy vodkával. Csavard jól rá a tetőt és tedd sötét helyre. Naponta rázogasd meg és két hét múlva használhatod is az alábbiakra:
- sebek kezelése
- korpás fejbőr ecsetelése
- pattanások ecsetelése
- ekcéma kezelése
-gyomorbántalmakra: étkezés
után 20 perccel fogyasztani belőle
Körömvirág kenőcs a régi módon
Végy 20 fej körömvirágot és 200 g zsírt (lehet disznó-, vagy kókusz), valamint 5 g méhviaszt. A virágból (lehet friss, vagy szárított):
-4 fejet áztass be egy hétre pálinkába (annyiba, amennyi ellepi),
-4 fejet tegyél olíva olajba és érleld a napon 1 hétig,
-4 fejet süss ki a 200 g zsírban (3 percig),
-4 fejet szenesíts el,
-4 fejből készíts forrázatot (kb. fél dl vízzel),
Amikor mindent előkészítettél, tedd a következőket: az elszenesített virágot törd porrá, a forrázatot, az oleumot (olíva kivonat), a zsírban sültet, és a tinktúrát szűrd le majd a zsírt, amiben kisütötted a virágot melegítsd fel és olvaszd fel benne a méhviaszt. Ha ezzel megvagy, tedd hozzá az olajat, a virágszenet, majd vedd le a tűzről és folyamatos kevergetés mellett öntsd hozzá az forrázatot. Az így elkészült kenőcsöt használhatod széles spektrumban a különféle bőrproblémákra és sebek kezelésére.
Gyógyító rügyek, és kivonataik! Katt ide: https://herbacio.hu/cikkek/rugyek-es-kivonataik A mák gátolja az öregedést! Katt ide: https://herbacio.hu/cikkek/az-oregedesgatlo-mak Dióból leves, sajt, lekvár! Katt ide: https://herbacio.hu/cikkek/diobol-maskeppen
A Kauten Mihály Etnobotanikai-, és Népigyógyászati Közhasznú Alapítvány (Herbáció magazoin) fő célja néprajzi adatok gyűjtése a világ különböző tájain élő, és ezelőtt élt népcsoportoknak a különleges-, és gyógyászati célú növényi eredetű anyagok felhasználásával kapcsolatban.
A Herbáció népigyógyászati receptmagazin kiadójaként olyan gyógyreceptek, növényi alapú különleges ételek, italok, kozmetikumok, tartósítási technikák ma már a feledés homályába vesző ismereteit kutatjuk, gyűjtjük össze és tesszük közkinccsé, mely a ma embere számára is érdekes és hasznos lehet. Eddigi munkánk gyümölcse alapítványunk lapjában a Herbáció népigyógyászati receptmagazinban olvasható, mely immár kilencedik éve kapható országszerte az újságárusoknál.
Lapunk minden számában 40-60 recept található, ezek természetgyógyászati receptek, gyógyteák, fűszerkeverékek, kozmetikumok elkészítéséről szólnak. Tehát ismert növényekből, gyógynövényekből és vadnövényekből készíthető dolgokról talál olvasnivalót lapunkban az érdeklődő.Célunk az egészséges életmód terjesztése, a gyógynövények, gyógyteák, különféle lekvár, szörp és más tartósítási technikák megismertetése.
További célunk az egészséges életmóddal, a növényi alapú reformtáplálkozással, biotermesztéssel kapcsolatos ismeretterjesztés. Ugyancsak célunk természet-, és környezetvédelemmel kapcsolatos programok szervezése, az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztés internetes és nyomtatott kiadványokkal.
Kutatásokat végzünk vadon élő, ökonóm-, és etnobotanikai szempontból jelentős növények kertészeti termesztésbe vonásának lehetőségeiről, különös tekintettel a gyógy-célú és fűszerezésre használható növényekkel kapcsolatban.
A Herbáció Népigyógyászati receptmagazinban eddig sok mindenről volt szó, több, mint kétezer különleges receptet mutattunk be olvasóinknak, íme egy kis ömlesztett ízelítő az érdeklődőknek:
Dinnyék, a nyár gyümölcsei: dinnyehéj eltevés, görögdinnye cukorban, ecetes apródinnye, görögdinnye befőtt, ecetes sárgadinnye, cukorban eltett sárgadinnye, rumos dinnye, narancsos dinnyelekvár, dinnyedzsem, sárgadinnye íz..., Cseresznyéből készül: ecetes cseresznye, cseresznye íz, cseresznye dzsem, cseresznye nyersen eltéve, cseresznye saját levében eltéve, szódavizes cseresznyebefőtt, ecetes-pácleves cseresznye, rumos cseresznye..., Házi müzliszelet készítése..., A frissítő citrom: citromdzsem, citromszörp..., Gyümölcskocsonyák, gyümölcssajtokk receptjei: almakocsonya, almasajt, birsalmasajt, diós mézsajt, körtesajt, őszibaracksajt, mustban főtt birsalmasajt, pezsgős őszibarackzselé, paradicsom kocsonya, ribizke és málnakocsonya, vegyes gyümölcssajt..., A piros bogyósokról... Különleges szörpök készítése: alkoholos narancsszörp, almaszörp, csipkebogyószörp, egres szörp, must konzerválása, málnaszörp, nararancshéj szörp meggyszörp, barackszörpök, bodzaszirup, bodzavirág bor, bodzaecet..., Tökből különlegeset: mustan főtt tök, sütőtökbefőtt, ecetes tök, fűszeres tök, gőzölt tök, tök cukorban, sós tök, tök uborkaként eltéve..., A zamatos turblya..., Nyolc-gyógynövényes hajszesz házilag..., A probiotikumokról.., Klorofillos zöld italok.., Gyógybólé.., A körömvirág gyófyhatása, körömvirágos arclemosó..., Spárga, a királyi zöldség: története, spárgavagdalt, indiai bundázot zöldség.., Arckozmetikai megoldások: ráncok és pattanások ellen,, (újabb arckrém és arclemosó receptek, ránctalanító pakolások: tojásos pakolás, paradicsomos pakolás, tejfölös-élesztos pakolás, epres pakolás, feszesítő pakolás, szilva maszk, mézes pakolás, uborkapakolás, búza-méz pakolás, szőlőpakolás, bőrradírok: arcra, testre, kávés bőrradír, pattanás elleni pakolások, hidratáló maszk, teás maszk), Sárgarépa összeálltás (hatóanyagai, gyógyhatásai, sárgarépalé, sárgarépás almalé, káposztás sárgarépalé, cékla-sárgarépa tisztító ital, kalciumbomba koktél, tisztító koktél, vega koktél, tavaszi tonik, zöldségkoktél, hajnövesztő koktél, ásványianyag tonik, lucerna expressz, szemterápia expressz, saláták: répa-alma saláta, narancssárga spagetti lilakáposztával, majonézes zöldségsaláta, frissítő reteksaláta, ketchupos sárgarépasaláta, búzás vitaminsaláta, céklássaláta, babsaláta, ananászos répasaláta, joghurtos répasaláta, vitaminos rizssaláta, indiai saláta levesek: marokkói répaleves, dán kapros répaleves, hideg zöldségleves, magyaros gombaleves, magyaros zöldségleves, vegyes zöldségleves, római rizsleves, skót árpaleves, főzelékek: sárgarépa főzelékek, fi nomfőzelék, Simpozion, répavagdalt, zöldségvagdalt, zöldségfasírt, rántott zöldségek, gabonafasírt répával, egyebek: sárgarépás szendvicskrém, zöldséges kölespogácsa, Mi készülhet vadon termő zöldségekből: tavaszi fűszersaláta, főzelék vad növényekből, fűszeres leves, vad növényekből, fűszernövényes krém, fűszeres túrókrém, tavaszi vitaminbomba, zöldmártás…a tavasszal vadon fellelhető leggyakoribb ehető növények bemutatása: turbolya, salátaboglárka, zsázsa, pitypang, tyúkhúr, cickafark, nyírfa, pásztortáska…), Nátha, megfázás elleni népi praktikák (orrdugulás elleni kúrák, mellkasi bedörzsölők, köptetők, növényi köhögéscsillapítók, lázcsillapító hatású növények, nyálkabevonók, és minden, ami meghűlés esetén a segítségünkre lehet), Amit a borkőről tudni érdemes (Mi a borkő, a borkő gyógyászati célú hasznosítása, borkőkúra, borkőleves…), Népigyógyászati receptpályázatunk díjazottjai (medvehagyma pesto, szicíliai tészta, káposztasaláta variációk, almával sült tofu, burgonyás gabonakolbász pogácsa, shitake gombás búzahús sztroganoff-módra, hagymás padlizsánkrém, tönkölykeksz, zabpehelyszelet, banános morzsatorta, fahéjas-mézes keksz, köménylikőr, gyomorkeresű, csipkebogyós bor, wermouth házilag), Az orbáncfűről, Kozmetikumok házilag - recept összeállítás: Dezodorok házilag hársvirág dezodor, zsályás dezodor, rozmaringos dezodor, Arckozmetikumok házilag borotválkozás utáni arcvíz, házi arcpúder, muskátli-leveles sminklemosó, aloés arctisztító, gyermekláncfüves arctonik, Szappanhabkrém: egy ápoló hatású kézmosó krém, szappanhabkrém alaprecept, kamillás szappanhabkrém, Fogápoló háziszerek növényi fogpor házilag, epres fogpaszta, gyógynövényes szájvíz, Maszázsolajok és tuskrémek testápoló vegyes masszázsolaj, gyógynövényes masszázsolaj, tuskrém, Mosódió: tökéletes tisztaság mérgek nélkül: hajsampon mosódióból, kutyasampon mosódióból, mosódió-oldat szobanövények lemosásához, mosószeroldat és mosogatószer készítése mosódióból, felmosó szer, Az étkezési keményítő: amit a keményítőről tudni érdemes, felhasználása sütéshez, főzéshez, keverési arányok, gyártása és házi készítése, Gyümölcsraktár a kamrapolcon: aszalt gyümölcsök és gyógyhatásaik: körte, mangó, sárgabarack, szilva, áfonya, őszibarack, banán, datolya, füge, mazsola, meggy, receptek: tönkölybúza aszalt gyümölccsel, téli teák, A feketedió: gyógyhatásai, felhasználása, Mazsola és aszúszemek: mazsolakivonat, mazsolabor, reggeli kukoricatorta, gyümölcsös tallér vanília sziruppal, angol mazsolás sütemény, kapatos kapucinus, szőlős párna, kamelin szósz, Az aszúról: aszú-krémleves receptek, lilahagyma lekvár aszúval, aszúkocsonya, Séta az őszi-téli erdőben: kökény, naspolya, berkenye, gyepűrózsa, A maté és rooibos teák: a maté és rooibos története, gyógyhatása, felhasználása, Fűszernövények a lakásban, Ajakbalzsamok házilag: ajakbalzsam, ajakdúsító balzsam házi receptje, Lábgomba elleni háziszerek: gyógyteák gombás betegségek ellen, házi ecsetelőszer, gombás bőrre, körmökre, gombaellenes fürdő, gomba elleni hintőpor, gomba elleni kenőcs, Kozmetikai recept-összeállítás: arckrémek, arcradír, arcfrissítő-lemosó, bőrradír, hajpakolás töredezett hajra, körömápoló krém, ránctalanító pakolások, A paprika: a paprika élettani hatásai, paprikás-hagymás zsömle, paprikás kalács, Rendhagyó lekvárok: egy kis lekvártörténet, közkívánatra rövid összefoglalás a töklekvár alapú fűszerlekvárokról, rajnavidéki vegyes gyümölcslekvár, lilahagyma-lekvár, görögdinnyehéj-lekvár, vegyes hagymalekvár, paprikalekvárok, mézes almalekvár, birsalma-szőlőlekvár, cukkínis narancslekvár, zöldparadicsom lekvár, fahéjas szederlekvár, viráglekvárok, rózsalekvár, gyermekláncfűlekvár, Puliszka: szegények eledeléből lett reformétel: puliszkatörténelem, a főtt kása, puliszka alaprecept, polenta, málé, prósza, poroja, görhe, hurkakása, puliszkatekercs, puliszkagombóc, Almabor készítése, Gyógyborok saját kezűleg: a gyógyborok története, fűszeres gyógyborok készítése: ezerjófüves, fagyöngybor, galagonyabor, hársbor, kamillás gyógybor, articsókás bor, Szőlő: a gyümölcsök királynője: őstörténete, alaktani jellemzői, szerepe a történelemben, a szőlő hatóanyagai, gyógyhatásai, receptek: narancsbőr elleni szőlős fürdő, dolma (töltike), dolmadesz, majomkoktél, szőlő almával, szuperszőlő, mustméz (pekmez), baklavák készítése, gyümölcspástétom, szőlőlében párolt körte, zöld lé (verjus), nyári frissítő, verjus sorbet, gyümölcskoktél, dijoni mustár, uborkás vinaigrette, bordói fűszerszósz, portói verjus marinád, seitan zöld lében, salsa agresto, verjus szósz, szilvanyárs ízes szósszal, középkori ragu, ropogós tofukockák, musthurka, szűzérmék vincellér módon, szőlődzsem, szőlőbefőtt, szőlőlé, szőlőlekvár, szőlőmagolaj, szőlőméz, Müzli: készítésének szempontjai, története, müzli alaprecept, kölesmüzli, Süteményöntetek egészségesen: pekmezöntet, tokaji aszús öntet, mogyorós vanília öntet, citrus szirup, karob öntet, kókusztejszín, kávéöntet, kendervaj, mustos gyümölcskocsonya, Díszít is gyógyít is az ánizsizsóp... Viráglikőrök: rózsalikőr, százszorszéplikőr, Népi receptek fejfájásra: jeges borogatás, hideg karfürdő, fehérfűz, libapimpó, malátaecet, margitvirág, hagymapakolás, citromhéj, Fogbetegségek leküzdése gyógynövényekkel: fogszuvasodás, ínygyulladás ellenszerei, Indiai különlegességek: sült lencse, parata, india kenyere, Receptpályázat: mézes-citromfüves kajszi lekvár, zelleres ketchup, ecetes zölddió, zölddió befőtt, Gyógymézek készítése házilag: fűszeres és gyógynövényes mézek, Fűszerek, gyógyító és ízesítő tápláléknövényeink: tárkony, lestyán, kakukkfű, Fűszeres teakeverékek: teakeverékek fűszerek hozzáadásával, Gyümölcssajtok: almasajt, birssajt, egressajt, körtesajt, szilvasajt, sárgabaracksajt, A franciasaláta újjászületése, Hagymaparádé: hagymaburok tea, hagyma inhalátor, mézes hagyma, hagymakoktél, hagymabor bíborban, huszárrostélyos, hagymás spenót, hagymaleves, hagymamártás, hagymás egytál, édes-savanyú hagyma, hagymáslepény, pórés virágleves, hagymás ragu, vegánragu, hagyma fehérborban, fűszeres paradicsomos hagyma, hagymás narancslekvár, hagyma bundában, hagymapástétom, hagyma fasírt, kenyérpörkölt, rántott hagyma, hagymakocsonya, Málna: nem csak a termése hasznos, málna gyógyhatásai, levelének, szárának, hajtásának hasznosítása, Egészséges nassolnivalók: olasz mártogatós kenyérhez, eper-tofu mártogatós gyümölcsökhöz, Komposztálás,kincs előállítás: komposztálás módszerei, felhasználása, története, Kövirózsák: apró ékszernövények: tartásuk, gyógyhatásaik…Citrom:citrom gyógyhatásai, citromos vaj, citromdzsem, citromzselé, citromfagylalt, citrompuncs, Házi befőzés, tartósítószerek nélkül, A füge:fügelekvár, zöldfüge cukorban, fügekompót, fügebor, Narancs: narancslekvár, almás narancslekvár, fűszeres narancslekvár, narancslé héjából, narancsszörp, narancspuncs, narancslikőr, narancsos joghurt, narancsos túrókrém, narancshab, narancszselé, narancskocsonya, Szeplőhalványítás népi receptekkel: pitypang szeplőfedő, tej-írós kozmetikum, bodzavirágos szeplőfedés, citromos szeplőhalványítás, citromos bőrtej, Tavaszváró immunerősítés: az immunrendszerre ható gyógynövények és terápiák, Aromaterápiával a tél végi depresszió ellen: hangulatjavító illóolajok, Díszítő gyógynövények kertünkben: kapor, cickafark, kamilla, izsóp, zsálya, Naptár 2009, A spenótról: parajpép, parajturmix, zúzott koktél, spenótos paprikaleves, spagettis rakott paraj, spenótos palacsinta, parajjal töltött burgonya, spenótgombóc, aromás spenótpüré, sült puliszka zöldekkel, zöld rizottó, parajos rizskarika, parajpástétom, parajos puliszkás szendvicsfalatok, Rovarriasztás növények segítségével: kámfor, szegfűszeg, cédrus, kamilla, citromfű, menta, kvasszia, borsfű, Növényi tisztítószerek a háztartásban: ecet, citromlé, kukoricakeményítő, hagyma, Vegetárius gyereknevelés: egészségügyi, morális, gazdaságossági érvek, napi étrendjavaslatok, édesítési módszerek, Interjú: eszmék és gondolatok nem csak növényevőknek…A változókor gyógynövényei, Hajápolás ecettel, olajjal: hajregenerálás tökmagolajjal, mézes-olajos kúra, ecetes öblítők, csalános öblítés, Házi-kozmetikai összeállítás a téli időszakra: mézes kézkrém, ajakbalzsam, citrus testpermet, szájfény készítése, pakolások, bőrradírok receptjei, Interjú Kőbán Ritával, Gyógyturmixok , A búzafűlé, Burgonya: a fontos néptáplálék: eredete, hatóanyagai, nyers burgonyapép, olcsó sütemény, mézes krumpliszeletek, hamis gesztenyegolyók, mákos-, vagy kendermagos krumpliszelet, édes krumplis lepények, egyszerű, gyors krumplis fánkocskák, krumplipástétom uborkával, német krumplisaláta, krumplileves, savanyú krémleves krumpliból, krumpli-krémleves alap, spenótos krémleves, krémleves sóskával, paradicsomos krémleves, fokhagymás krémleves, rósejbni, röszti, fűszeres indiai burgonya, burgonyahéj szirom, héjában sült burgonya, krumpliborzas, knédli, krumplis lángos, krumplis pogácsa, részeges krumplis pogácsa, mákos nudli, tócsni, rántott burgonya, burgonya-krokett, burgonyafasírt, vegyes bundás, bajai racsa, dödölle, burgonyás palacsinta, burgonyás szendvicskrém,Kuszkusz elkészítése, Pástétomok: szójavaj, szójapástétom, sütőtökös csicseriborsó pástétom, „humusz krém", sárgaborsó pástétom, cukorborsó pástétom, zöldséges földimogyoró pástétom, lencsepástétom, mentás rizspástétom, sültkukorica-pástétom, kölesvaj, mogyorókrém, szezámkrém-tahini, vega-pecsenyezsír, szezámkrém-halva, szezámsó-gomasio, fokhagyma pástétom, hamis májpástétom, morzsapástétom, Pástétomok gyógyfüvekből, Sóskaborbolya: gyakori közterületi bokor:borbolyacukorka, borbolyapuding, borbolyazselé, borbolya cukorban, borbolyalekvár, borbolyaszörp, borbolyalé, borbolyapuncs, borbolyaecet, Tojás helyettesítése növényi alapanyagokkal, A karácsony fűszerei: kardamom és ánizs, Kerítések, térhatárolók élőfűzből... , Végre itt a nyár: nyári aktualitású növényi olajok: sárgarépa, lenmagolaj, paprikamagolaj, feketeborsolaj, Arckrémek készítése házilag: krémalapok, illóolajos krémek különféle bőrtípusokra, alapkrém házilag, kakaóvajas arckrém, bőrnyugtató uborkás krém, arcradír, pakolás, Gyógylikőrök-, gyógyborok saját kezűleg:áfonyalikőr, benedictin likőr, borsmentalikőr, chartreuse likőr, curayao likőr, diólikőr, gyomorkeresű, angolkeserű, kakaólikőr, narancslikőr, krampampuli likőr,puncslikőr, alföldi ágyas pálinkák, áfonyabor, ürmösbor, csipkebogyóbor, forralt bor, Egészséges, érdekes almás-finomságok: eredete, gyógyhatásai, almaturmix, almapép, almakoktélok, almakrém-leves, almaleves, almamártás, almaszósz, almakocsonya, almavaj, almakrém, almás cukorrépapite, almás puding, sült alma, alma-burger, almáskáposzta, töltött alma, almás müzlitorta, Káposztafélék, egész évben: bimbóskel: leves-ízesítő, kelbimbó morzsabundában, rántott bimbó, paradicsomos bimbó, bimbófűszer, bordáskel: pakcsojkocsonya, pakcsojkompót, rakott borda, brokkoli: brokkoli roló, brokkoli omlett, brokkoli levesek, brokkoli pástétom, díszkáposzta:szivárványsaláta, korhelyleves, párolt káposzta, böjti lé, díszkáposzta batyu, fejeskáposzta: káposztasaláták, vega-székelykáposzta, , káposztás göngyöleg, káposztavagdalt, Feketegyökér: az ősz méltatlanul mellőzött zöldsége: gyógyhatásai, feketegyökér leves, párolt-, sült feketegyökér, feketegyökér lepény, rakottgyökér, Hajdina: az elfelejtett gabona: hajdina levesbetét, bográcsos pásztor hajdina, hajdina-krémleves, hajdinakása, aszalt hajdina, hajdina fasírt, Sajtok tisztán növényi alapanyagokból: tofutúró, tofusajt, gombula sajt, fűszeres növényi sajtok, Olajbogyóból rendhagyóan: olívalekvár, olajbogyós kenyér, Szőlőzselé készítése, Vanília: kedvelt íz természetesen: vaníliaesszencia, vaníliás cukor, vanília krém, és vanília likőr készítése házilag, Petrezselyem: egy íz a mindennapokból:petrezselyem főzet és fűszerolaj, termesztés, tárolás, gyógyhatás, Kertkialakítási ötletek allergiásoknak, Biohírek, rendezvények... Növényi olajok táplálkozás-élettani hatásai, Együnk-igyunk virágokat: gyűjtési szabályok, az ehető virágok bemutatása:akác, bazsalikom, feketebodza, cickafark, muskátli, csalán, dália, gyümölcsfák virágai, ibolya, kamilla, kankalin, kapor, katáng, körömvirág, lángvirág, levendula, lonc, lóhere, majoranna, mályva, menta, napraforgó, pitypang, rózsa, sásliliom, szegfű, útifű, vadárvácska, zsálya, Receptek virágokból: akácvirág köntösben, bazsalikomos tejföl, bodzavirág köntösben narancshabbal, citromillatú szőlőkocsonya, cukkini chips majorannával, töltött cukkinivirág, virágokkal fűszerezett napraforgóolaj, kamillavirágos gyümölcssaláta, muskátliskeksz, körömvirágpogácsa, mézes rózsaszörp, narancsos-kankalinos palacsinta, párolt napraforgóbimbó, szegfűszirom dzsem, szergfűszirom szósz Nyári furcsaságok: mézsörtől a pitypangborig: mézsör, házisör, pitypangbor, pitypangszirup Lecsó: a gyógyító étel az alkotórészek gyógyhatásai, receptek lecsóvariációkra:lecsóülé, gyorslecsó, cukkini-cirok lecsó, padlizsános lecsó, lecsó gabonakolbásszal, lecsó tarhonyával, lecsós lebbencs, tofus lecsó, lecsós szeitán, kókusztejszínes lecsó, tahinis lecsó, lecsó vegitejföllel, puliszkás lecsó, Tökjó tökfélék: a különböző tökfélék bemutatása, receptek: töksaláta, cukkinisaláta fokhagymával, kovászolt tök, tökvirág saláta, istengyalulta tökleves, patisszonpaprikás, úritök felfújt, tökpörkölt, kolbásszal töltött kolbásztök, töltött tökbimbó pongyolában, tökös kölesfasírt, tökboglya, csillagtök pecsenye, reformpalacsinta, tölfasírt-lepény, tökmagpogácsa, tökpite, Ismert növényekből különös ételek: vega tócsni, zöldséges tofui fasírt, hagymás szeitán, kölesleves, Növényi pástétomok házilag: diós-mogyorós pástétom, bazsalikomos pástétom, lecsós pástétom, dijoni pástétom, szójavaj Chipsek-nem a bolti polcról: burgonyachips, céklachips, banánchips, répasült, Desszertek: növényekből, mindenkinek: bundázott zöldségek, gyümölcsök, frissítő banán, sült banán, ánizsos dió, almás dió, mogyorókrém, aszalt golyó, köles csemege, Házireceptek leégésre, sérülésekre napégésre gyógyfüves pakolás, gyógyföldes fürdő, agyagpakolás, túrópakolás sérülésekre, rándulásokra, ecetes agyag zúzódásokra Idegesség, álmatlanság ellen, a növények segítségével: gyógytea keverékek, fürdők és egyéb házipraktikák bemutatása Kertművelés vegyszer nélkül: biotippek a nyári időszakra: vetőmagvak kamillás fertőtlenítése, földibolhaűzés növényekkel, levéltetvek elleni növényi levek készítése, hernyófogó öv, gyógyfűlevek gombás-, és baktériumos betegségekre, virágok illat és színélénkítése... Aloe Vera otthoni nevelése és feldolgozása, Kanálfilter készítése, Különlegességek fenyőből: fenyőszörp, fenyőlekvár, fenyőlikőr receptjei, Csalánból készül: hajöblítő, hajecet, csalánbor, csalánleves, csalánfőzelék, csalánfasírt, csalánkocsonya, csalánpuding, zöldtészta, csalánpalacsinta, Torma: a gyógyító zöldség: tormabor, tormapép, tormapor, tormakrém, tormaleves, tormalevél főzelék, Ehető kaktuszok, Húsvéti ételek hús nélkül: tofusonka, hamistojás és társaik, A bíbor kasvirágról, A fagyöngy gyógyhatásai, Rizs-kicsit másképp, A gyömbérről, Szegény ember burgonyája: a csicsóka, Csombor: a magyar bors, Szájvizek: növényekből házilag, Növényekkel ápolt szép haj: gyógynövényes samponok, öblítők házireceptjei, Talajtakarás a kertben, Mikroalga, Gyógynövényes illatpasztilla, Fürdőtabletta készítése, Gyógynövényes álompárnák készítése, Fűszeres borok házilag, Szelídgesztenye a zord téli napokra (sült gesztenye, párolt gesztenye, zöld teában főtt gesztenye, gesztenyeleves, gesztenyekompót, gesztenye-krémleves, gesztimassza), A nyersen ehetetlen birsalma (birsalmasajt, birsalmapüré, birsalmakocsonya), A cirokról (édes cirokkása, cirokpite, ciroklepény), Különlegességek dióból (diófasírt, burgonyás-diós fasírt, diólepény, dióleves, diósaláta, diósült, diótej, pörkölt dió), A datolyapálmáról, Vércsoport diéta, Téli ízek (kölespuding, gyömbérital, búzás bableves, reform rakottkáposzta), A sütőtökről (nagydobosi sütőtökleves, sütőtökpüré-leves, sütőtökpüré-burgonyával, sülttök, sült-tökcsemege, sütőtök almával, sütőtökkrém, sütőtöklepény, sütőtök befőtt, sütőtöklekvár, sütőtök ivólé, sütőtökital, hamis marcipán, hamis ananászbefőtt), Érdekességek a banánról (banános almacsoda, bundás banán, banánlikőr), Megfázás elleni háziszerek (gyümölcselixír, malátaecet, zabtea), A táplálkozási rendszerekről (makrobiotikus, lakto-ovo vegetáriánus, vegan...), Tojás-, és állati alapanyagok helyettesítése növényekkel... Gabona-, és szójakolbászok receptjei (gabonakolbász, szójakolbász, vega májashurka, szójatepertő, vegipecsenye, tofutepertő), Töklekvárból készíthető fűszerlekvárok, alternatív édesítőnövények (jázminpakóca, édesgyökér), Aszalás, Gyerekteák, Homoktövis-receptek (homoktövis velő, lekvár, mártás, kocsonya), Citrom-receptek, Növényi ázaléklevek (almahéj ital, barackhéj ital, erdőlelke ital), Ehető levélnyelek, Bio-tisztítószerek receptjei, Arckozmetikumok házireceptjei (arckrémek, arcvizek, lemosók), Fürdőzsák, Porpourri, Tisztító gyógykúrák (eukaliptusz kúra, szódabikarbóna kúra, fahéjolaj kúra, burgonyalé és grapefruit kúra) stb... Virágitalok (violaital, ibolyaecet, bodzapezsgő, akácital, hársital, levendulaital, bársonyvirágital, csalánvirág ital, kakukkfű ital, muskátliital, rózsasziromszörp, kapovirág üdítő, borleves zsályavirággal), Az árpáról (árpafasírt, árpasajt, árpatej, árpavíz, tavaszi árpanyákleves, árpakása, napkenyér, Zöldségszobrászat, Nyári ízek, Hres vegek mondásai, Reggeli italok, kávépótlók, (karob, cikória, malátakávé, maltóz szirup, makk kávé, amarant kávé, fügekávé, Gyümölcsök különleges konyhatechnikai eljárásai (főzés, abálás, beforralás, gőzölés, párolás, grillezés, sütés, pürésítés, karamellizálás, kandírozás, glazúrozás, aszalás, bundázás, alkoholos tartósítás), Fagylaltkészítés házilag, A fekete bodza, Hűsítő italok, Hideg levesek, Láb-és körömápolási recepttár (izzadáscsökkentőtofutapasz, izsópfürdő, körömgomba elleni szerek, szemölcsírtás,körömgyulladást megszüntető házipraktikák), Kézápolási receptek (krém házilag száraz bőrre, mézes krém, bőrpuhító rózsából, kéztisztító gyógynövényes háziszerek)... Parfümkészítés házilag, Húspótlók növényekből (búzahús-seitan készítése), Tavaszi léböjtkúra (gabonaleves, zableves, LÉP-ital, „zöld-vér”, zöldséglevek, májtisztító teakeverék, vese-tisztítóteakeverék), Növényi tejek, tejfölök (amarant tej készítése, szójatej készítése, növényi tejföl készítése, szójatúró-tofu készítése), Gyógynövényes tészták (tésztagyúrás, tésztaízesítés gyógyfüvekkel), Ehető virágok, A saláta (saláta tejnedv tinktúra), Éltető étkek, Négymagvas kenyér, A sokoldalú kender, Medvehagyma variációk( medvehagyma kivonat, planta tea, kenderes medvehagyma-krémleves, medvehagymás tönkölypogácsa, medvehagymás csalánfasírt, medvehagymás spenót, vegipecsenye, medvehagymás palacsinta, medvehagymás kenderpástétom), Fűszerek tartósítása (szárítás, sózás, fagyasztás), Pesto, Zakuszka, Ljutenyica, Kakaó, Kávé, Gyógynövények korunk aktuális problémáira (alkoholizmus elleni gyógytea, dohányzás elleni gyógytea) Recepttár, Csíramálé, Ehető algák, Testfestés hennával, Gyógyító méhészeti termékek, Száraz gyümölcsök, Kenyérgabonák, Kenyérsütés titkai, Vegetarizmus, Növényi pástétomok, Őszi-téli gyógyteakeverékek, Növényi rekorderek, Bútorápolás, Faültetési egyszeregy, Bambuszok a kertben, Idős fák ifjítása, Különleges receptek: Fenyőcsúcs-zselé, Mandulatej, Galangapép, Fenyőgyanta tej, Kandírozott kék ibolya, Pitypangméz, Csalánsör, Almatea, Feketeáfonya-tea, Őszi tea, Körtetea, Köhögéscsillaptó ital, Sárgarépalé, Gyógynövényes sajt, Virágcserépkenyér, Aloézselé, Hajdinakrém, Körömvirágkrém, Rózsakenőcs, Gyógynövényes hintőpor, Gyógyfüves-zablisztes fürdő, Arctisztító tej, Gyógynövényes parfüm, -szappan, -sampon, Mentás pakolás, Ránctalanító szemzselé, Narancsos ajakír, Illatos bőrradír, Izomlazító balzsam, Pástétomok húsmentesen: csicseriborsó-krém, diós-sajtos szendvicskrém, sárgarépa pástétom, köleskörözött, lencsepástétom... Vágott virágok tartósságának növelése: sok ötlettel, Konyhai fantáziák: gombakolbász, répalekvár és társaik, Együnk-igyunk rózsát - különleges receptek rózsákból, Időjósnövények: csak a jelzéseiket kell figyelnünk, Gyógyhatású üdítőitalok készítése házilag, Saláták, főzelékek vad növényekből, Légkondícionáló növények lakásunkban, Gyümölcsbor-házisör-fűszervajak, Otthon elkészíthető kozmetikumok, Görögdinnyéből mazsola, Teafőzeléktől a pótteákig, Csírazöldségek otthoni nevelése stb...
Téli arckozmetikumok (pattanástalanító-, és bőrnyugtató tea, tojásos arctisztító, élesztős arctisztítás, árnika krém, korpás arcmosó krém, búzacsírás arcmosó krém, zsúrlós arctej, rózsás arctisztító, aloés arcemulzió, avokádós arctisztító), Arcvizek házilag (bodzás, mézes-narancsos, körömvirágos-rózsás, útifüves, kámforos, vegye gyógynövényes arcvíz), Stressz oldó gyógynövények (Fáradságűző elixír, anti-stressz tea, álmatlanság elleni tea, állóképesség fokozó kúra), Torokfájást enyhítő népi módszerek (torokfájás okai, kezelési tippek, hagymakúra), Gargalizáló és torokfertőtlenítő receptek (sós gargalizáló, szedres gargalizáló, zsályatea, mézes zsálya, kakukkfű tea, aromaterápiás kúrák), Fűszernövények gyógyhatásai (Bemutatjuk a legismertebb fűszerek gyógyító hatásait, így az ízesítéskor a kellemest a hasznossal összeköthetjük), A sokoldalú citromfű (citromfüves gyümölcsleves, citromfüves töltött alma, citromfüves almapuding, magas vérnyomást kezelő gyógytea), Füge, ami nálunk is megterem (kandírozott füge. Fügés almakompót, gyömbéres-basmati rizses füge, fügelekvár), Kamilla (3 kamillás arclemosó, kamillás arcpakolás, kamillás hidratálókrém), A komló nem csak sörbe jó (komlósaláta, nyugtató komlótea, komló spárga módra, komlóhajtásból készülő ételek, komlócsíra főzelék, sült komlócsíra, mézsör, sör házilag), Páponya (érdekességek a földicseresznyéről, földicsereszmye kosárka, földicseresznye püré, földicseresznye kompót), Citrusok a téli vitaminforrások (citromszörp, cirtomdzsem, mandarin lekvár, narancsdzsem, kandírozott narancshéj, szárított narancshéj, narancshéj befőtt, narancsbor), Téli kincsek a föld alól (zeller, fekete retek, cékla), Különlegességek céklából (reszelt cékla, ecetes cékla, sült cékla, céklabor), Százszorszép a konyhában (gyógyászati jelentősége, százszorszépleves, százszorszépfőzelék, százszorszépsaláta, bimbó kapri módra, százszorszépes piskóta), Különleges és egészséges (mentazselé dinnyével, borhab öntet, mentás szomjoltó borsmentaturmix, fűszeres író), Rendhagyó krémek (epres krém, éjszakai krém, szezámolajas krém, krémdúsítás), Kozmetikai recept-összeállítás (növényi szemfrissítők, majoránna kenőcs, hajdinakrém, nyugtatókenőcs, levendulás aloézselé, gyógykenőcs zúzódásokra, hintőpor, arctisztító tej, élénkítő fürdő, rózsás bőrradír, epres arcpakolás, mentapakolás, ránctalanító zselé, izomlazító oldat, érborogatás, medvehagyma olaj, túrópakolás, mézes pakolás, tojáspakolás, zöldségpakolás), Gyógynövény szirupok (forrázat-, alkoholos alapú, nyers szirup), Rizsből sokszínűen (citromos, fűszeres, mogyorós, borsós, piláf, babos, spenótos, kukoricás, burgonyás, piros, zöld, mandulás, szivárvány és túrós), Garam masala, ghí, csana, Amit a szilváról tudni érdemes (ecetes szilva, szilvaröszter, szilvasajt, szilvalepény), Különleges népi ételek (hagymatokány, hagymás rántott krumpli, rántott kenyér, siós sajt, piros vaj, zöldséges palacsinta).Gyógyitalok sokasága (italok káposztából, parajból, répából, paradicsomból, mézes citrusital, kefirital, mézes joghurt, zöldség joghurt, lasszi, mentaszörp, citromfűszörp, citromszörp, gyömbérszörp, narancsszörp, karamellszörp, vaníliaszörp), Kenyerek és kenyérhelyettesítők (házi kenyér csapáti, spenótos parata), Mely ételbe milyen fűszer illik (nagy fűszerválasztó lista), Lúgosítás egyszerűen, Gyors sör házilag, Fűszervajak (petrezselymes, hagymás, fenyőmagos, gyömbéres, narancsos)..., Különleges krémek (kézfertőtlenítő krém házilag, napvédő krémek receptjei), Arclemosók és társaik (arctisztító házilag, citromos író, búzacsírás lemosó, aloés tisztító, rozmaringos-kamillás arclemosó, tápláló arcpakolás, zabpelyhes archámlasztó), Növényi sajt készítése (tej nélküli növényi „sajt” alapreceptje), Sangria házilag (almeriai változat,mézes sangria, malagai sangria,málnás, meggyes, narancsos, Vödörrel, vagy gyűszűvel: a pálinka gyógyhatása (fertőtlenítés, aromaterápia, stresszoldás, étvágygerjeszés, népi gyógymódok, ágyas pálinka, citrompálinka, ausztriai
mézpálinka, diópálinka, narancspálinka, vaníliás pálinka, vegyes gyümölcspálinka), Szirmok a konyhában (ehető virágok, illóolajos gyógycukor, mézes virágok, gyümölcsös
virágzselé, virágos jégkocka), Növényi pástétomok (kesudió pástétom, padlizsán pástétom, zöldséges mogyorópástétom,hommusz, lencsepástétom, mogyoróvaj), Nyári receptegyveleg (kakukkfüves túróslepány, kakukkfű szirup, borsmenta tea, borsmenta
likőr, mentás gyümölcsleves, mentés csoki, menta fürdő, zsályalikőr, sült körömvirág, körömvirágos uborkasaláta, körömvirágos tútós palacsinta, körömvirág likőr, körömvirág
krém, civkafarkfürdő, propoliszos cickafark szeszágyon), Spenót és társai (spenót, sóska, mangold különleges felhasználási lehetőségei), Ételek gyerekeknek (zabkása torta, sárgarépa torta, áfonyás keksz, sütőtök torta, mézes puszedli), Egynapos böjtkúrák (néhány egyszerűen betartható módszer, az egészségesebb életért, Tároljuk a nyarat (ételízesítő házilag, gyógynövény krém, napon szárított paradicsom olívaolajban
eltéve), Gyógyszer a kertben, a balkonon (fűszerkert kialakítása), Antibiotikus hatású növények (baktériumölő hatású hatóanyagok a gyógy-, és fűszernövényekben), Különleges háziszerek (hagyma gyógylé, hagymabor, szójatej, almasavó, lenmagpakolás, krumplipakolás, túrópakolás, salátafőzet, citrombor, ürmösbor, emésztésjavító gyógylikőr, idegbor, prosztatabor, reumabor, mogyoróbor, mandulatej, mandulabor, karmelita szesz, ánizslikőr, csipkebogyó likőr, faeper lekvár), Rendhagyó szirupok (őszibarack szirup, ibolya szirup, kakukkfű szörp és fűszerszörpök, Fürdők népiesen (szénapolyva fürdő, szénavirág borogatás, zabszalmafürdő, ecetes göngyölés, fenyőfürdő, körömvirág olaj, ibolyaolaj, sópaszta), Rózsadzsem, A kukorica reneszánsza (kukoricafőzelék, kukoricalepény, kukoricamálé receptek, gánica, kukorica pástétom), Gyorssajtok házilag (tej és növényi tej alapú fűszeres sajtok), Fürdőkozmetikai recept-összeállítás (fürdőméz, többféle fürdőolaj és fürdősó házireceptjei, fürdőbomba készítés, tojás-citrom sampon házilag, hajvíz recept, Parfümkészítés házilag (női és férfi illatok összeállítása háziparfümökben, vanília-citrus parfüm, rózsa kölni, paradicsomlevél kölni, frissítő kölni), Dezodorok készítés házilag (folyékony és krémdezodorok készítésének alapreceptjei, kukorica lisztes hintőpor, illatos hintőpor), Rendhagyóan tartósított zöldségek, gyümölcsök (szódavizes befőtt, borban eltett nektarin, cukrozott narancshéj, mentazselé, esetes torma, padlizsán saláta, rumos tál, Gyümölcsös és zöldséges kefi rek, joghurtok (a kefi rgomba és a vízikristály tartása, egészségre gyakorolt hatása), Teákról színesen… (fehér-, zöld-, fekete-, és vörös tea, bodzatea, boros teapuncs, buharai zöld tea, csipketea, galagonyatea, gyöngyöző baracktea, hársfatea, jeges gyümölcstea, portugál tea), A goji bogyó, A spárga gyógyhatásai, Receptek méhviasz felhasználásával (masszázstömb, körömvirágos méhviaszkenőcs, hidratálókrém méhviasszal, arctisztító krém, bútorápoló krém), Levendulából készül (stresszoldó levendulafürdő, só-szemcsés testradír, rózsás-levendulás hintőpor, levendulás tonik arcra), A lucerna gyógyhatásáról (a lucerna hatásai, adagolása, felhasználás módja), Gyógynövénypárlatok készítése (bemutatjuk a párlatok készítését, mely módszerrel a hatóanyagok sokkal nagyobb arányban vonhatók ki a gyógynövényekből, mintha teaként készítenénk el), Az etnobotanika és társtudományai, Gyógytea keverékek minden évszakra Egy teljes házi patikát állítottunk össze Olvasóinknak, a leggyakoribb tünetek és betegségek enyhítésére alkalmas gyógytea keverékekből (májerősítő, tejelválasztást segítő, vesetisztító, vérnyomásproblémákra, emésztést javító keverékek, bélgörcs elleni teák, bőrszépítő tea, epebántalak ellen, étvágytalanságra, fejfájás enyhítésére, íny-, és torokgyulladásra, fogyasztó teakeverék, köhögésre való tea, gyermektea, feszültségoldó tea, gyomorfekélyre, gyomoridegességre, hashajtó keverék, felfázás elleni teák, alvászavarokat kezelő növények, ízületi panaszokra, izzadás elleni tea, reauma elleni tea, köptető keverékek, vértisztító keverékek), Kozmetikai receptek hajra (tápláló tojássampon, hajvíz, hajrögzítő permet), Zúzódások, izomgörcsök kezelése népi receptekkel (oldat izomgörcsös hátfájásra, gyógykenőcs zúzódásokra), Arckozmetikai recept összeállítás (túrós pakolás, mézes pakolás száraz bőrre, tojásos pakolás, zöldségpakolás, ránctalanító krém házilag, arctisztító frissítő maszk, majoránna kenőcs, nyugtató kenőcs, aloézselé), A körte, az istenek ajándéka (a körte és hatásainak bemutatása, körtés melegszendvics krém, sajtos sült körte, muskotályos körtelekvár, párolt körte, körtés gyümölcssaláta, körteméz, különleges „körték”), Paradicsom egész évben (a paradicsom élettani hatásai, sült paradicsom padlizsánnal, paradicsomos ételízesítő, mediterrán lepény, paradicsompuding ), Különleges receptek (paprikáspite, szójakrokett, sárgarépa krémleves), Fogkrémek készítése házilag (mentás fogkrém, habzó fogkrémek) Fürdőzsákok készítése (zsályás levendulafürdő, izsópos fürdőzsák, levendulás fürdőzsák, cickafarkos, fürdő, korpás-citromos fürdő), A bíbor kasvirág, Ecetkészítés, fűszerezés házilag (almaecet, borecet több változatban, virágecetek, gyógyecetek, fűszeres ecet, gyülölcsecet, eperecet, salátaecet, tárkonyos ecet), Variációk házi mustárra (mustárkészítési-, és ízesítési ötletek), Gyógyhatású italok minden évszakra (berkenyelé, bodzalé, bodzalikőr, bodzaturmix, borbolyalé, borsmenta koktél, citromfüves limonádé, mézes csipkelimonádé, erdei szederlé, gránátalma koktél, gyömbérsör, borostyánpálinka), Fokhagyma sokféleképpen (fokhagymás tippek, fokhagymakrém, fokhagyma eltevése, fokhagyma olajban, fokhagyma alkoholos kivonata), A kaporról, Aszalt gyümölcsökről, gyülölcsökből (aszalás géppel, tárolás, visszaduzzasztás, citromfüves méz, medvehagymás olívaolaj rózsaborssal, levenduls gintonik, aszalt kivi, ananász, reuma elleni gyógylikőr aszalógéppel szárított gyógyfüvekből, téli vitamin gyógylikőr, nyugtató gyógylikőr, organikus lakásdíszek aszalt gyümölcsökből, sütőtök aszalása, erdei gyülölcstea aszalványokból, aszalt banán, aszalt birs, gyógynövények szárítása aszalógéppel, ágyaspálinka, gyümölcsleves aszalványolból, különlegességek aszalógéppel..., A fák védelme, Teából változatosan (a tea összetétele, hatása, teareceptek: ceylon-i puncs, citromfű-komló tea, édeskömény-ánizstea, fogíny és torokgyulladás elleni tea, francia tea, finom teakeverék, hagymatea, himalaya tea, holland tejes tea, karamellás tea, kubai tea, mentatea, gyömbér tea, szőlős tea, zöldtea leves)...
Herbácio magazin lap cikkek, etnobotanikai, kreatív növényhasználat, népigyógyászat természetgyógyászat, növényi receptek ősi gyógymódok, gyula magánszállás apartman olcsó,